Dobogó tetején a kaposvári lábteniszező

2017-11-14

Szentes adott otthont az elmúlt hétvégén a lábteniszezők országos bajnokságának. A megmérettetésen a kaposvári Harsányi Ádám rögtön négy kategóriában is rajthoz állt, ám minden bizonnyal az egyénire emlékszik vissza legszívesebben.

- Ez volt számomra a legfontosabb szám és külön öröm, hogy 2015 után ismét sikerült felállnom a dobogó legfelső fokára. A játékom is rendben volt, az egyenes kieséses szakaszban valamennyi mérkőzésemet 2:0-ra nyertem - nyilatkozta a KaposPontnak az aranyérmes lábteniszező.

 

Harsányi párosban második helyen zárt Szlávecz Istvánnal az oldalán, Nagy Mátéval viszont nem sikerült a csoportból való továbbjutás.

Hármasban címvédőként léphetett pályára szentesi társaival együtt, egy döntőbeli súlyos sérülés viszont megakadályozta a duplázásukat.

A kaposvári labdazsonglőr azonban így sem panaszkodhat az idei eredménysorra.
- Szerencsére már nem az első, és remélem nem is az utolsó magyar bajnoki címemet sikerült megszereznem, viszont az összes közül jelenleg ez áll az első helyen, mert úgy érzem sikerült életem eddigi legjobb formáját hoznom. Talán a junior világbajnokságon elért harmadik helyem van csak előrébb a rangsorban - tette hozzá Harsányi Ádám.

A torna legjobb játékosának is megválasztott sportoló szeptember óta a Kaposfüred SC kötelékében készül társaival együtt, ahol az elmúlt hetekben már a közelgő utánpótlás világbajnokságra is gyakorolhatott.
- Elég magasak az elvárásaim magammal szemben, szeretnék jól játszani, kezemben tartani a meccseket és a végén felállni a dobogó tetejére. Nagyon erős a mezőny, de jelenleg nincsen számomra lehetetlen, bízok magamban, küzdeni fogok és remélem sikerülni fog az az arany - fogalmazta meg gondolatait a vb előtt Harsányi Ádám.

Az U21-es férfi lábtenisz világbajnokságot a csehországi Nymburkban rendezik majd november közepén.

 

Forrás: kapos.hu

vissza

Következő meccseink

2017-11-25
U-16: BMária BKersztúr - Kaposfüred
Helyszín: 10:00, Lengyeltóti

TAO kérelem

2017-10-18
Pályázat 2017
Méret: 406,94 kb
Letöltés
2017-10-18
Határozat 2017
Méret: 745,39 kb
Letöltés

Partnereink

Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.
Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.
Higifil Kft.
Higifil Kft.
Z 17 Építőipari és Szolgáltató Kft
Z 17 Építőipari és Szolgáltató Kft
Járműgyártó
Járműgyártó
Majuko Soft Kft.
Majuko Soft Kft.
Kavíz
Kavíz
Estevan.hu
Estevan.hu
Somogy Sportja
Somogy Sportja
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ - Somogy Megyei Igazgatóság
MLSZ - Somogy Megyei Igazgatóság