U11/13 beharangozó

2017-02-27

2016-ban az U11-13-as korosztálynál is történt személyi változás, Karcsi bácsi „itt hagyott” minket, de a találkozást nem ússzák meg a fiúk, csak feljebb lépett az U16-os korosztályhoz. Helyette Novák Laci bácsi érkezett a csapathoz, akinek ez a szerep nem volt új, hiszen dolgozott már nálunk, bár nem ebben a korosztályban.

A tornákon szépen szerepeltünk, ügyesek voltak a srácok és jól látható volt a fejlődés. Szerencsére ezt nem csak mi mondtuk, hanem külső szemlélők, edzők is. A játékosok nem cserélődtek, a mag maradt, egyre inkább csapattá kovácsolódtak. Remélem ez a barátság a jövőben is megmarad közöttük és talán pár év múlva majd a felnőtt csapatban rúgják együtt a bőrt.

Meg kell köszönnöm a szülőknek az áldozatos munkájukat, hogy napi rendszerességgel hordják a gyerekeket, akik szemmel láthatóan jól érzik itt magukat. A srácoknak pedig ugyanilyen kitartást és együttműködést kívánok az idei edzésekhez is. Reméljük, a Boszik tornákon jól fogjuk érezni magunkat az idén is.

vissza

Következő meccseink

TAO kérelem

2016-09-22
Pályázat 2016
Méret: 329,36 kb
Letöltés
2016-09-22
Határozat 2016
Méret: 626,07 kb
Letöltés

Partnereink

Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.
Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.
Higifil Kft.
Higifil Kft.
Z 17 Építőipari és Szolgáltató Kft
Z 17 Építőipari és Szolgáltató Kft
Járműgyártó
Járműgyártó
Majuko Soft Kft.
Majuko Soft Kft.
Kavíz
Kavíz
Estevan.hu
Estevan.hu
Somogy Sportja
Somogy Sportja
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ - Somogy Megyei Igazgatóság
MLSZ - Somogy Megyei Igazgatóság