Hírek

2015-04-02
U-15: Első tavaszi bajnoki
U15-ös csapatunk lejátszotta első tavaszi bajnoki mérkőzését a csapat a Mézga FFC ellen.
Tovább
2015-03-10
U21 Nehézkes győzelem Somogyszil otthonában
A második tavaszi fordulóban gyenge első félidő után könnyedén daráltuk be ellenfelünket. 
Tovább
2015-03-04
Mézga focifarsang a sportcsarnokban
Ebben az évben is meghívást kaptunk a Mézga focifarsangra, ahol mind a négy korosztályban képviseltettük magunkat.
Tovább
2015-03-04
Felnőtt: Vereség a tavaszi nyitányon
Hiába Nagy Tamás két találata, a vendégek 2-0-ás hátrányból megnyerték a találkozót, amit igazából inkább mi vesztettünk el.
Tovább
2015-03-02
Nők: Farsang kupa
Siófokon már két csapattal tudtunk elindulni, amelyekből az egyik a mikulás kupa után ismét egy második helyet szereztek meg lányaink, ezúttal azonban nem a Rákóczi hanem a hazaiak bizonyultak jobbnak a döntőben. A másik csapat is kiemelkedően szerepelt, hiszen például óriási csatában megverték a Rákóczit, ám roppant pechesen egymás elleni eredmények miatt nem jutottak tovább. A 3. helyet a Barcs kaparintotta meg. A torna legjobb játékosa is tőlünk került ki Pupos Ildikó személyében. Illetve Bogyai Alexandra lett a torna társ gólkirálynője, ám azért Újvári Csenge(Rákóczi) kapta díjat, mert ő előrébb végzett csapatával.
Tovább
2015-03-02
U21: Tartalékos szezonkezdés
A téli pihenőt követő felkészülés után eljutottunk a szezonkezdéshez.
Tovább
2015-02-28
Felnőtt: Bajnoki beharangozó
Minden Tisztelt kaposfüredi labdarúgást kedvelő és támogató olvasónknak szeretnénk ezzel a beharangozó cikkel információt adni arról, hogy miként telt a bajnoki tavaszi szezonra való felkészülés illetve a holt időszakban milyen változásokon esett keresztül a keret. 
Tovább
2015-02-28
Felnőtt: Féléves értékelés
Felnőtt csapatunk edzője, Pál Gábor értékeli a mögöttünk hagyott félévet. 
Tovább
2015-02-02
Unisex kupa: Nyenyecé a végső diadal
Helyszíni beszámoló a IV. Unisex kupáról, amit a szennai teremben rendeztek meg.
Tovább
2014-12-24
U18 őszi szezon
Összefogallónk U18-as csapatunk őszi szezonjáról
Tovább

Következő meccseink

TAO kérelem

2017-10-18
Pályázat 2017
Méret: 406,94 kb
Letöltés
2017-10-18
Határozat 2017
Méret: 745,39 kb
Letöltés

Partnereink

Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.
Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.
Higifil Kft.
Higifil Kft.
Z 17 Építőipari és Szolgáltató Kft
Z 17 Építőipari és Szolgáltató Kft
Járműgyártó
Járműgyártó
Majuko Soft Kft.
Majuko Soft Kft.
Kavíz
Kavíz
Estevan.hu
Estevan.hu
Somogy Sportja
Somogy Sportja
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ - Somogy Megyei Igazgatóság
MLSZ - Somogy Megyei Igazgatóság